A Hungarian Open történetének legnépesebb mezőnye versenyez péntektől vasárnapig a Duna Arénában. A műugró-viadalnak az idén külön jelentőséget ad, hogy egyrészt a júniusi junior Európa-bajnokság főpróbája, amelyre szintén az Arénában kerül sor, másrészt több ország – így a rendező magyar szövetség is – kvalifikációs eseményként tekint a hétvégi GP-re.
Minden eddiginél komolyabb nemzetközi érdeklődés övezi a magyarországi nemzetközi viadalt, számos ország a felnőttek mellett komoly juniorcsapatokkal érkezik, a fiatalok így élesben tesztelhetik a nyári junior Európa-bajnokság helyszínét, hiszen 2009 után ismét Budapestre érkezik a kontinentális viadal. Akkor még a Margitszigeten rendezték az eseményt, most már a Duna Aréna ad majd otthont a korosztályos versenynek – melynek kiváló felvezetése a péntektől vasárnapig esedékes Hungarian Open, ahol 1-től 10 méterig az összes versenyszám szerepel a programban.
„Nincs könnyű helyzetben itthon a sportág, de eltökéltek vagyunk, hogy felemeljük legalább arra a szintre, ahol tíz-tizenöt éve volt – mondta az Open kapcsán Kelemen Ildikó, a Magyar Műugró Szövetség elnöke. – Akkoriban még csak álmodhattunk egy ilyen fantasztikus létesítményről, mint a Duna Aréna, mégis voltak Eb-érmes, vb-döntős, olimpikon ugróink, most viszont csak álmodhatunk a hasonló eredményekről a felnőttek között, viszont a fiataljaink már most rendkívül biztatóan teljesítenek. Mégis, a szándék megvan, hogy komoly munkával visszaépítjük magunkat, és ehhez kellenek az ilyen nemzetközi versenyek, hogy a fiataljaink testközelből lássák a nemzetközi mezőnyt, miközben hazai pályán talán kicsit még magabiztosabban ugorhassanak az ismerős deszkákról, toronyból.”
A hétvégi verseny nem csupán egy tesztviadal: a szervezőcsapat Eb-főpróbaként tekint rá, a versenyzők többségének pedig kvalifikációs állomás, így a magyar fiatalok számára is kiemelten fontos a jó szereplés, hogy bekerüljenek a júniusi korosztályos Eb-re összeálló válogatottba.
Több olyan tehetségünk is van, akiknek már sikerült kivívniuk a finálékat az elmúlt években a junior Európa-bajnokságokon, így Szabó Anni, Tóth Csenge és Kim Bora Cathleen, míg Szabó Péternek nem csupán Eb-n, de junior vb-n is összejött a döntő toronyban. Rajtuk kívül még Abay Dánielre, Hubóy-Hubay Zitára és Latincic Teodorra érdemes figyelni, illetve négy elsőéves ifire, Fehér Lucára, Both Franciskára és Johannára és Koós Ádámra. A felnőttek között az LA10-kerettag Kun Patrícia szintén az Eb-kvótáért versenyez, persze, számára Párizs a tét – vele kapcsolatban él a remény, hogy két kimaradt olimpia után ismét lesz magyar műugró az ötkarikás játékokon.
„Fiataljainknak három versenyen, Madridban, most itt, Budapesten, majd egy drezdai korosztályos versenyen kell az előírt pontszámokat teljesíteniük a csapatba kerüléshez. A külföldi részvételt a szövetség fedezi, és aki kivívja az Eb-szereplést, az újabb egy évig élvezi majd a központi támogatást” – adott rövid áttekintést a válogatási elvekről Kelemen Ildikó.
A hozzánk látogató nemzetközi klasszisok közül a legnagyobb név a lengyel Andrzej Rzeszutek, aki két éve Európa-bajnok volt Belgrádban 1 méteren, Kasper Leciakkal pedig szinkron 3 méteren lettek bronzérmesek – utóbbi szintén ott lesz a Duna Arénában a hétvégén. A viadal mindhárom nap 9.30-kor kezdődik, és szinte szünet nélkül következnek a különböző versenyszámok – a belépés ingyenes!
A verseny élőben a Magyar Műugró Szakszövetség youtube oldalán követhető: https://www.youtube.com/@divinghungarian4608/streams
